Hírek

budaorsi templom

Elkészült a Budaörsi református templom

. Kívül-belül szépséges a Budaörsi református templom. Az épület 200 fő befogadására alkalmas, és sok érdekességet rejteget. Például kialakításra került benne egy játszószoba is, a gyermekkel érkezők onnan is tudják követni az istentiszteletet

Idén sem marad el a Nemzeti Vágta!

Gőz László: A tökéletes pálya felépítése az egész dolog lelke! Hamarosan újra patadobogástól lesz hangos a Hősök tere! Október 10-11-én újra megrendezik a Nemzeti Vágtát, a különleges pálya építéséért pedig – ahogy minden évben -, most is az Uhrinwest Kft. lesz a felelős. Gőz László, a verseny technikai igazgatója elmondta, idén kísérő rendezvények nélkül, és zárt kapuk mögött várják a versenyzőket, de a Vágta lebonyolítása semmiben nem tér majd el… Read More »Idén sem marad el a Nemzeti Vágta!

Beszélgetés Petőné Püski Ilonával a Budaörsi Református Templom építéséről

Beszélgetés Petőné Püski Ilona lelkésszel a Budaörsi Református Templom építéséről. Milyen szerepet játszik a budaörsi református közösség életében, hogy hamarosan felépül az új templom? Az új templom és gyülekezeti központ felépülésével több évtizedes álom válik valóra.  Eddigi gyülekezeti házunk, amely magában foglalta a templomot is, eredetileg családi ház volt.  A gyülekezet 1948-ban történt önállóvá válása óta szeretett volna templomot építeni. Az első tervek 1950-ben, Virág Béla lelkész szolgálati ideje alatt… Read More »Beszélgetés Petőné Püski Ilonával a Budaörsi Református Templom építéséről